Tizenhetedik fejezet

Tenel Ka és Luke egy fiatal rancor hátán utazott. Az állatot még nem bélyegezték meg, így egyik klán jelét sem viselte.

Az éjszaka levegője meleg és páradús volt a vihartól, amelyet Vonnda Ra és tanítványa, Vilas hozott létre. A Dathomir két holdja elegendő fényt szolgáltatott ahhoz, hogy éjszaka is követni tudják az ösvényt.

A két fő részére készült hosszúkás nyeregben Tenel Ka ült elöl, így ő irányította a rancort a Nagy Kanyon felé vezető úton. A lány jó lovas volt, és ezt ő is tudta. Végre alkalma nyílt megmutatni mesterének, hogy szakértő valamiben.

Enyhe szellő mozgatta meg a bokrok leveleit, ezért amikor Luke előrehajolt, hogy súgjon valamit a lánynak, Tenel Ka alig hallotta.

– Egyszer megöltem egy rancort – mondta Luke. – Már bánom, nagyszerű teremtmények.

– De veszélyesek is – válaszolta Tenel Ka –, ha valakit nem ismernek.

Luke néhány másodpercig a gondolataiba merült.

– Sokat harcoltam… – mondta végül. – És bizony néha ölnöm kellett. De az erő megtanította, hogy erőszak alkalmazása nélkül próbáljam megoldani a dolgokat.

– De az éjnővérek az erő sötét oldalát szolgálják. Ők nem fognak habozni, ha meg kell téged ölni.

– Pontosan! – Luke kijelentése meglepte a lányt. – Úgy látom, kezded megérteni. Mindkét oldal jedi lovagjai alkalmaznak erőszakot és ölnek is. Tehát túl nagy különbség nincs is közöttük. A lényeg, csupán annyi, hogy az igazi jedi sohasem használja támadásra az erőt, csak védekezésre vagy mások megvédésére.

– Szóval nincs nagy különbség – ismételte meg Luke szavait Tenel Ka. – Ezek szerint én is olyan vagyok, mint a nagyanyám a Hapesen. Mindent megértettem – mosolyodott el a lány.

A sötétség ellenére a rancor robusztus lábai biztos lépésekkel haladtak a kanyonhoz vezető meredek ösvényen. A magas, függőleges sziklafalak által határolt sík területen több tucat tábori tűz fénye pislákolt. A látogatók tudták, hogy ott lehet az éjnővérek települése.

Mire elérték a kanyon alját, Luke és Tenel Ka fáradtnak, éhesnek érezte magát. A levegő lehűlt, és köd ereszkedett a tájra. Örültek, hogy elfogadták a meleg köpenyt, amelyet Augwynne beszélt rájuk közvetlenül az indulás előtt. Az idős asszony egy váltás ruhával is ellátta őket. Sőt egy hihető történetet is kitalált számukra. Végül megölelte Tenel Kát.

– Vigyázz magadra! – mondta. – Az Éneklő Hegy klánja gondolatban veled lesz.

Azután az asszony Luke-re pillantott.

– Az erő legyen önökkel! – Augwynne kibontakozott dédunokája karjaiból, de még mindig maradt mondandója a lány számára.

– Büszke vagyok rád mindazért, amit a barátaidért teszel. Igazi harcos asszonya vagy a klánunknak. Mindig jusson eszedbe a törvények könyvének legszentebb szabálya: "Sohase engedj a Gonosznak!"

Most, amikor a Gonosz közelében jártak, Tenel Ka megborzongott, és köpenyét szorosabbra húzta magán. Arra gondolt, vajon megtalálják-e Jacent, Jainát és Lowbaccát az éjnővérek táborában, vagy ez csak egy lépcsőfok a kutatásuk útján? Sikerült-e az éjnővéreknek áttéríteni barátait a sötét oldalra? Tenel Ka behunyta a szemét, hogy az erőre hagyatkozzon: De nem érzékelte barátai közelségét.

Mintha Luke megérezte volna a lány erőfeszítéseit, ismét előrehajolt.

– Ha nem találjuk itt őket, az erő elvezet minket hozzájuk. Úgy érzem, hamarosan megtudjuk, hol vannak.

Huhogó hang szólalt meg felettük. Tenel Ka meglepetten nézett körül.

– Egy őr küldött jelzést a tábor lakóinak – mondta a lány bosszankodva, hogy felfedezték őket.

– Nem baj – válaszolta Luke. – Legalább tudják, hogy itt vagyunk.

Tenel Ka egy pillanatig mérlegelte, hogy biztonságos-e továbbmenniük, azután mégis úgy döntött, hogy már nem fordulhatnak vissza. Felnézett az égre; már kezdett világosodni. Hirtelen az jutott az eszébe, hogy mennyi ideje kerültek fogságba a barátai.

A következő kanyar után a rancor váratlanul megtorpant. Az ösvényen három kifejlett rancor várakozott, amelyek elzárták az útjukat. Mindegyik állat hátán egyetlen lovas ült, ugyanolyan öltözetben, mint amilyet Vonnda Ra és Vilas viselt.

Tenel Ka érezte a derekán Luke kezeinek enyhe szorítását, amivel figyelmeztetni akarta. Még a sötétség ellenére is látni lehetett, hogy mindhárom lovas birodalmi sugárfegyvert tart a kezében, amelyek csövét rájuk szegezik.

Tenel Ka kiegyenesedett, majd felemelte az egyik kezét.

– Nagy Kanyon klánjának nővérei és fivérei! Hallottuk hívó szavatokat egészen a Ködös Zuhatagok klánjának vidékén, és azért utaztunk ide, hogy csatlakozzunk hozzátok. Már rendelkezünk némi tudással az erő terén, és tanulni szeretnénk tőletek, hogy a teljes erő a birtokunkba kerüljön.

A rancorokat az istállóknál hagyva, Tenel Ka, és Luke követte az őröket a tábor központjába.

A lány meglepődött, amint észrevett két birodalmi felderítő lépegetőt az őrhelyek közelében, amelyek mint óriásira nőtt gázlómadarak ténferegtek a rancorok karámjai mellett.

Útjuk tarka színű sátrak között vezetett, amelyeket vízhatlan gyíkbőrökből készítettek. Tenel Ka körülbelül tíz asszonyt és legalább annyi férfit figyelt meg, akik kora reggeli teendőiket végezték. Valamennyien szótlanul foglalatoskodtak, mintha némák lettek volna. Gyerekeket akik játszottak vagy vidáman szaladgáltak, nem lehetett látni, és csecsemősírás sem hallatszott sehonnan. Gyakorlatilag Tenel Ka igen kevés hozzá hasonló fiatallal találkozott a Nagy Kanyon klánjának falujában.

Végül megérkeztek a falu központjába, ahol egy különös épület állt. Sátor alakú tetejét és függőleges oldalait egymáshoz varrt bőrök alkották, amelyeket három méter magas, derékvastagságú oszlopok tartottak.

Egy éjnővér fellebbentette a sátor oldalát, és intett, hogy menjenek be. Beléptek, de a nővér nem követte őket. A bőrdarab visszahullt a helyére, kinnrekesztve a ködöt és a felkelő nap sugarait. Tenel Ka megvárta, míg a szeme hozzászokik a benti sötéthez, miközben mentálisan megpróbálta felkutatni a társait. Ezúttal sem bukkant a nyomukra, és amikor Skywalker mester gyengéden megérintette a vállát, tudta, hogy a gyerekek valóban nincsenek a közelben.

A sátor közepén apró villanás látszott, majd tűz fénye ragyogta be a helyiséget. A fény egy hegyvidéki gyík koponyájából készült olajmécsesből áradt. A lámpa mellett széles emelvény állt, amelyet bőrökkel fedtek le. Az emelvényen egy gyönyörű asszony ült rancorkoponyából faragott karosszékében. Az asszony magához intette a látogatókat.

Minden bevezetés vagy üdvözlés nélkül, Vonnda Ra egyenesen nekik szegezte a kérdést:

– Mi járatban vagytok?

Tenel Ka azonnal felismerte a fekete hajú asszonyt, udvarias hangon válaszolt.

– Azért jöttem, hogy csatlakozzam az éjnővérekhez, és magammal hoztam a rabszolgámat is.

– Mit tudsz nyújtani nekünk? – kérdezte Vonnda Ra érdeklődéssel, de úgy tűnt, nem nyűgözte le a látvány. – Rengetegen jönnek, hogy csatlakozzanak hozzánk, de a legtöbben tehetségtelenek. Az asszonyok többnyire azért keresnek fel minket, mert nincsenek megelégedve a klánbeli helyükkel. A férfiak pedig azért, mert azt remélik, hogy a technikánk szabaddá teszi őket. Nos, mit tudsz nyújtani?

Vonnda Ra kinyújtotta kezét a gyíkfejből készült olajmécses felé.

– Ezt meg tudod csinálni?

A lámpa lassan emelkedni kezdett a sátor teteje felé, egyre nagyobb fénykört világítva be. Azután leereszkedett az emelvényre, a karosszék mellé.

Tenel Ka bólintott.

– Rendelkezem némi tapasztalattal – bólintott a lány, majd kerülve a színpadias mozdulatokat, behunyta a szemét, és az olajmécsesre koncentrálta mentális erejét. Sohasem kedvelte az efféle bemutatókat, de ez most nagyon fontos volt. Arra gondolt, hogy talán sohasem látja többé Jacent, Jainát és Lowbaccát, ha nem sikerül elkápráztatnia ezt az asszonyt.

Mély lélegzetet vett. A lámpa felemelkedett az emelvényről egészen a fejük fölé. Közben a tűz intenzitását is növelni kellett, és ez megnehezítette a feladatot. A világosság erősödött, majd a lámpa megindult a sátor széle felé. Miközben Tenel Ka mentális ereje körbevitte a lámpát, a lány figyelmét nem kerülte el Vonnda Ra meglepett kiáltása. Félig nyitott szemével azt is látta, hogy a fekete hajú asszony feláll a karosszékéből, majd felemeli a kezét, mintha kérdezni akarna valamit.

A lámpa újabb köröket írt le a levegőben. A körök sugara egyre rövidült, míg végül leereszkedett Vonnda Ra kinyújtott tenyerébe.

Az éjnővér elégedetten mosolygott.

– Isten hozott, nővér! – mondta. – Mi a neved?

Tenel Ka szomorúan lehajtotta a fejét.

– A nevünk már semmit sem jelent számunkra. Eldobtuk, amikor elhagytuk a klánunkat.

– Gyere ide! – parancsolta Vonnda Ra. Amint Tenel Ka engedelmeskedett, az éjnővér megérintette ujjaival a lány arcát, és mélyen a szemébe nézett. – Igen – bólintott elégedetten. – Nagyon sok harag lakozik benned. Hajlandó vagy elmenni bárhová, hogy tanulj? Egy iskolába a csillagok közé?

Tenel Ka szíve nagyot dobbant. Talán az az a hely, ahová Jacent, Jainát és Lowbaccát vitték.

– Oda szeretnék menni, ahol a legjobb mesterektől tanulhatok – válaszolta.

– De a rabszolgádat itt kell hagynod. Neki nem sok hasznát vennénk.

– Nem!

Vonnda Ra felsóhajtott.

– Mit válaszolnál, ha azt mondanám, hogy a férfiak nem rendelkeznek olyan képességgel, mint az asszonyok. Ez a férfi pedig már elég idős ahhoz, hogy tanulni kezdjen: Csak elvonná a figyelmed a tanulástól: Nos?

– Azt válaszolnám… – Tenel Ka szürke szeme rezzenéstelenül nézte az asszonyt –, hogy elment az eszed.

Vonnda Ra szeme tágra meredt a meglepetéstől, de Tenel Ka folytatta.

– Ez az ember régebb idők óta tanulja az erő feletti uralmat, mint ahogy én megszülettem. Nem sokan élnek, akik nála nagyobb hatalommal rendelkeznének.

Vonnda Ra közönyös tekintetét Luke felé fordította.

– Ha fel tudod emelni ezt a lámpát a sátor tetejéig, és olyan fényessé teszed, mint az úrnőd, akkor elkísérheted őt.

Az éjnővér Luke-re nézett, majd a lámpásra.

Amikor az nem mozdult, halvány mosolyjelent meg a szája sarkában. Azután egy sötét árnyék haladt át közöttük. Az olajmécses fénye felerősödött, és egy masszív rancorkoponyából készült karosszék vigyorgott le rájuk. A koponya üres szemgödrei visszaverték a fényt. A koponya magasabbra emelkedett, majd megindult a sátor pereme felé, ahol kisebb köröket kezdett leírni.

Tenel Ka látta, hogy Skywalker mester karba tett kézzel, mosolyogva néz Vonnda Rára, miközben mentális erejével körberepíti a hatalmas koponyát a sátor falai mentén.

– Mivel több fényt akartál – mondta Luke –, teljesítem az óhajod.

A rancorkoponya hirtelen a magasba emelkedett, és ágyúgolyósebességre gyorsítva átszakította a sátor tetejét, azután eltűnt. A nyíláson át beáramlottak a kora reggeli napsugarak.

Vonnda Ra rendkívül izgatottnak látszott, amint Luke-hoz lépett, és megfogta a férfi állát.

Több mint egy percig nézett Luke szemébe.

– Igen – sziszegte végül. – Te aztán ismered a sötét oldalt.

Az asszony hátralépett, majd a mennyezeten keletkezett nyílásra pillantott. Azután ismét Luke-re és Tenel Kára nézett.

– Holnap hajnalban érkezik egy birodalmi űrsikló, amely felszerelést hoz – mondta. – Amikor elhagyja ezt a bolygót, mindketten a fedélzetén lesztek.